2008. november 28., péntek

Sütőtökös gnocchi

Tegnap megpároltam egy jó méretes sütőtököt, és keresgéltem valami jó receptet hozzá. A novemberi Fakanálban rá is találtam Dolce Vita tökszezonos receptjeire, amikből elég nehéz volt választanom, de végül a gnocchi mellett döntöttem. Most készítettem először gnocchit, de be kell látnom nem volt egyszerű feladat. Úszott utána az egész konyha. Ráadásul még a folyton körülöttem sündörgő Manócskának is kedvében akartam járni, és kapott ő is egy adagot gyúrni, de kb. fél másodperc alatt a földön volt az egész, lisztestől, alátétestől, és elégedetten állt a kupac közepén. De végül megérte, mert nagyon finom lett, és mivel jó nagy adag sikeredett, a mélyhűtőbe is került belőle. DV írta, hogy sok lisztet fog felvenni, de azért nem gondoltam, hogy 70 dkg lesz belőle.

Hozzávalók:
40 dkg párolt sütőtök
2 nagyobb szem héjában főtt krumpli
1 tojás
70 dkg liszt


A párolt sütőtököt és a krumplit botmixerrel pépesítettem. Hozzáadtam a tojást és 1 kávéskanál sót. Utána szép lassan elkezdtem belekanalazni a lisztet, remélve, hogy egyszer gyúrható állagú tésztát kapok. Elég sokáig úgy nézett ki, hogy ez nem így lesz, de végül csak összeállt a tészta. A tésztából gombócokat pödörtem és forrásban lévő enyhén sós vízben kifőztem.


2008. november 27., csütörtök

Brokkoli-karfiol felfújt

Hozzávalók:
½ kg brokkoli és karfiol vegyesen
1 fej hagyma
1 fokhagyma
20 g vaj
1 dl tejföl
50 g mandula
3 tojás
só, fehér bors, szerecsendió

A brokkolit és karfiolt tisztítás után megpárolom, majd botmixerrel pépesítem.
A megtisztított, aprított hagymát és fokhagymát a forró vajon megpárolom. Összekeverem a tejföllel és tojások sárgájával, az apróra vágott mandulával, majd a püréhez adom. A pürét ízesítem sóval, fehér borssal és egy csipet szerecsendióval.
A tojások fehérjét kemény habbá verem, óvatosan a püréhez keverem.
Vajjal kikenem a sütőformákat, és beletöltöm a pürét. 180 fokra előmelegített sütőben, vízfürdőben 45 percig sütöm.

Ötletadó: Teljes tápértékű reformkonyha


2008. november 25., kedd

Májpástétomos leveles tészta

A hétvégén készített kacsamájpástétom kicsit soknak bizonyult, ezért tegnap délután az alábbi felhasználást találtam ki számára. Miután a pástétom már készen volt, nagyon egyszerű volt elkészíteni, viszont nagyon finomra sikeredett.

Hozzávalók:
1/2 kg mélyhűtött leveles tészta
20 dkg kacsamájpástétom
1 tojás

A leveles tésztát kiengedtem, majd kb. 10x5 cm-es darabokra vágtam. Ebből pontosan 24 db sikeredett. A felét átlósan bevagdostam, a másik felének a szélét bekentem a felvert tojással, hogy jobban összetapadjanak. A tojással bekent darabokra 1-1 evőkanál májpástétomot helyeztem. Ezután a bevagdosott darabokat rátettem és villával a szélét megnyomkodtam, hogy összetapadjanak. A tetejüket bekentem tojással.
180 fokra előmelegített sütőben 20 percet sütöttem.



2008. november 24., hétfő

Narancsos kacsamájpástétom

Hozzávalók
½ kg kacsamáj
1 nagyobb vöröshagyma
4 szelet bacon
1 narancs
2 evőkanál brandy
1 dl tejszín

bors
7 dkg vaj

A májat megtisztítom. A hagymát és a bacont apró kockákra vágom. A narancs levét kifacsarom.
Egy serpenyőben a bacont megpirítom, zsírján a hagymát üvegesre párolom. A baconos hagymán a májat elkezdem pirítani, hozzáadom a brandyt, majd kis idő múlva a narancslevet. A végén fűszerezem.
Ha kicsit kihűlt egy mélyebb tálba teszem és botmixer segítségével, a vajjal és a tejszínnel pépesítem.



2008. november 22., szombat

Csirkesaláta

Ezt a salátát általában olyankor készítem, amikor az ebédről maradt grillezett hús sorsa bizonytalan. Nagyon gyorsan elkészíthető, finom vacsora kerekedik belőle.

Hozzávalók:
1 grillezett csirkemell
5 dkg trappista sajt
5 dkg füstölt sajt
1 nagyobb alma
1 vöröshagyma
3 evőkanál tejföl
2 evőkanál majonéz
hétfűszeres só, bors

A grillezett csirkemellet apró kockákra vágom. 
A sajtokat, az almát és a hagymát a nagylyukú reszelőn lereszelem.
A tejfölt és a majonézt összekeverem a sóval, borssal.
A hozzávalókat egy tálban összekeverem és 1-2 órát hűtőszekrényben állni hagyom.
Pirítós kenyérre halmozva tálalom. 


2008. november 20., csütörtök

Spenótleves

Nagyon szép spenótot sikerült vennem a zöldségesnél, ami errefele nagy dolog. Manócskám nagyon szereti a krémleveseket, ezért gondoltam, ha salátából lehet levest készíteni miért ne lehetne spenótból is. Megpróbáltam és nagyon finomra sikeredett.


Hozzávalók:
25 dkg spenótlevél
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál vaj
1 dl tejszín
só, bors, szerecsendió
5 dkg reszelt sajt

A vajat megolvasztom, az apróra vágott fokhagymát kicsit megpirítom a megolvadt vajon. Rádobom a megtisztított és alaposan lemosott spenótleveleket, majd megfonnyasztom. Hozzáadok kb. 8 dl vizet (ha van zöldségalaplé, akkor inkább azt, de most nem volt készen), sózom, borsozom, reszelek bele egy kis szerecsendiót. Az egészet felforralom, forrás után még 1-2 percet főzöm.
Ha elkészült turmixgépben 1 dl tejszín hozzáadásával pépesítem.
Reszelt sajttal tálalom.



 

2008. november 19., szerda

Spenót sajthálóban

Mióta rájöttem, hogy a spenót nem csak egyféleképpen készíthető el (elég sokáig tartott ez a felismerés), azóta egyre többször készítek spenótos ételeket. 

Hozzávalók:
30 dkg spenótlevél
5 dkg füstölt sonka
2 tojás
1 kisebb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál vaj
só, bors, szerecsendió
5 dkg sajt

A spenótot megtisztítom, jól megmosom, hagyom lecsepegni.
A sonkát apró kockákra vágom, a hagymát megpucolom, aprítom.
A vajat serpenyőben megolvasztom, a hagymát és fokhagymát megpirítom, majd jöhet bele a sonka. Ha a sonka is megpirult, hozzáadom a spenótot és gyakran kevergetve megfonnyasztom. A végén sózom, borsozom és egy kis szerecsendióval ízesítem.
Ha a spenót összeesett ráöntöm a felvert tojásokat és megsütöm.
Egy tűzálló tálra halmozom a spenótot, és a vékony csíkokra vágott sajtot rács formában ráhelyezem. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 5 percig grillezem, míg a sajt megolvad.


Ötletadó: Szórakoztató fogyókúra

2008. november 17., hétfő

Mángoldtorta

Hozzávalók:

250 g leveles tészta
30 dkg tisztított mángold
5 szelet bacon
3 tojás
15 dkg reszelt sajt
2 dl tejföl
1 dl tejszín
szerecsendió
só, bors

A bacont apró kockákra vágom, serpenyőben megpirítom, majd a laskákra szeletelt mángoldot rádobom és megfonnyasztom.

A tésztát belesimítom egy tortaformába úgy, hogy a szélén is legyen. A tojásokat felverem, belekeverem a tejfölt, tejszínt, reszelt sajtot, szerecsendiót, sót, borsot, a legvégén a már kihűlt mángoldot a baconnel. A kapott masszát egyenletesen elosztom a tortaformában a tésztán. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percet sütöm.

Forrás: Teljes tápértékű reformkonyha

2008. november 12., szerda

Sütőtökös palacsinta


A sütőtök nagyon nagy kedvencem, nem hiszem, hogy meg tudnám unni. Sütve készítem legtöbbször, de mostanában egyre többször készül belőle egyéb finomság is.

Mikor Manócskám 6 hónapos lett, és elkezdtem neki mindenféle finomságokat felszolgálni, pont március volt és végefele volt a sütőtökszezon. De én mindenképpen ragaszkodtam hozzá, hogy márpedig nekem sütőtök kell, és anyukám jóvoltából sikerült is jó nagy adagot beszerezni, ami a pincében tárolva elág sokáig szép maradt. Készítettem is folyamatosan a sütőtököt Manócskának, és ő lelkesen eszegette is. Most ősszel lelkesen sütöttem újra az első sütőtökadagot, és szomorúan vettem tudomásul, hogy Manócska rá sem akar nézni. Gondoltam majd legközelebb, de legközelebb sem kért a finomságból, viszont az alábbi palacsinta nagyon ízlett neki. Szóval nem reménytelen, hogy ő is szeretni fogja a sütőtököt.

Hozzávalók: (kb. 25 darab)
45 dkg párolt sütőtök
6 dkg liszt
1 csomag sütőpor
2 tojás
csipetnyi só
kevés tej
olaj a sütéshez

A sütőtököt felszeletelem, levágom a héját majd kb. 1,5 x 1,5 cm-es kockákra darabolom.
Elektromos párolóban 45 percig párolom.
Összekeverem a tököt, a lisztet, a sütőport és a sót egy tálban.
Hozzáadom a tojásokat, összekeverem, majd annyi tejet öntök hozzá, hogy puha tésztát kapjak.
Egy serpenyőben felforrósítok 1 evőkanál olajat, evőkanálnyi kupacokat kanalazok bele a tésztából és mindkét oldalukat aranysárgára sütöm. Papírtörlőre szedem ki a megsült korongokat és jól leitatom az olajat.
Ízlés szerint porcukorral, fahéjjal megszórva vagy lekvárral tálalható.


Forrás: Laci Bácsi: Fözzünk magabiztosan - Nemzetközi receptek

2008. november 3., hétfő

Fetával töltött gomba

Néhány napja úgy alakult, hogy kaptam egy nagy kosár téli fülőke gombát, hogy készítsek belőle valami finomat. Most először találkoztam ezzel a gombafajtával, ezért megpróbáltam utánajárni, hogy mi finomat lehetne készíteni belőle, de igazából semmi olyan receptre nem akadtam, ami nagyon megfogott volna. Így maradt a saját ötlet, a megtört darabokból levest készítettem, a nagyobb részét pedig megtöltöttem.


Hozzávalók:
2
0 db téli fülőke gomba
20 dkg feta sajt
1,5 dl tejszín
1 csokor snidling

bors

A gombát leforrázom, majd a vizet leöntöm róla (erre a műveletre a kalapon lévő nyálkás bevonat miatt volt szükség).
A feta sajtot villával összetöröm, összekeverem a tejszínnel. Ha nem elég krémes, akkor botmixerrel tovább pépesítem, majd jöhetnek bele a fűszerek.
A krémet belekanalazom a gombákba, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percet sütöm.



2008. november 2., vasárnap

VKF XX. - Zöld gombaleves

Pár hete tervezgetem ennek a blognak az elkezdését, de valahogy csak nem akart elindulni... És akkor bevillant, mivel nagyon szeretek játszani, és a VKF-et egy kitűnő játéknak tartom, hogy mi lenne, ha egy VKF-el indítanék. Az ötlet azért tűnt jónak, mert így volt egy konkrét időpontom, meg persze egy nagyon jó VKF téma kiírás. Hát így alakult, hogy a mai napon indul a blogom... Igaz, hogy a fő ok amiért elkezdem, hogy meglegyenek a számomra bevált receptek összegyűjtve, ennek ellenére remélem, hogy nem egyedüli olvasója leszek a blognak.



Hozzávalók:
2 kisebb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
25 g vaj
30 dkg zöldborsó
30 dkg téli fülőke gomba
0,5 dl tejszín

bors

A gombát nagyobb darabokra aprítom.
A forró vajon üvegesre pirítom az aprított hagymát és fokhagymát.
Hozzáadom a borsót és a gombát, pár percig pirítom, majd felöntöm 8 dl vízzel. Sózom, borsozom.
Ha megfőtt a zöldség kihalászom a nagyobb darab gombákat és félreteszem.
A leveshez hozzáöntöm a tejszínt, majd egy kicsit melegítem még, újraforrás után összeturmixolom.
Tálaláskor mehetnek bele a félretett gombák.

Forrás: Teljes tápértékű reformkonyha