2011. november 20., vasárnap

Csülkös ravioli

Nagyon nem vagyok még kibékülve az új szerkesztőjével a bloggernek. Semmit nem találok, nem úgy néznek ki a bejegyzéseim, ahogyan szeretném. Hiába választok ki egy megszokott formázást, nem az lesz az eredmény, ami eddig volt. Remélem, egyszer ezt is megszokom, csak többet kéne posztolni.
Tegnap a bundás reggeli után csülöknapot tartottunk. A Szufléban találtam egy karfiolleves receptet csülkös raviolival. El is készítettem a levest is és a raviolit is, de menet közben átalakult az eredeti elképzelés és nem egyben, hanem külön ettük a kettőt. Így a raviolihoz még ki kellett találnom valami mártást, és mivel a főzőlevet nem öntöttem ki, adta magát, hogy a csülökléből induljak ki. A raviolihoz nem használtam semmi extra eszközt. mivel nem vagyunk nagy tésztaevők (kivéve Manócska), eddig eszembe sem jutott, hogy házilag készítsek hasonlókat. Így külön eszközeim sincsenek a tésztakészítéshez. De a nyújtás közben egy tésztanyújtót szívesen elfogadtam volna, mert elég húzós karmunka volt kinyújtani a két lapot. Azért annyira nem volt veszélyes, hogy legközelebb ez venné el a kedvem a ravioli készítéstől. Egy lazacos ravioli még mindenképpen kipróbálásra kerül majd.




Hozzávalók:
A tésztához
25 dkg liszt
1 tojás
2 tojás sárgája
2 evőkanál víz

A töltelékhez
20 dkg főtt füstölt csülök
1 evőkanál tejföl


Az öntethez
1 dl csülök főzőlé
½ dl tejszín
bors
kakukkfű

A tészta hozzávalóit összedolgoztam, majd 2 órára a hűtőbe tettem. Két egyenlő részre osztottam, és mindkettőt kinyújtottam nagyjából egyforma 2 mm vastagságú lappá. A főtt csülköt a tejföllel elektromos aprítóval összekevertem. Az egyik tésztalapra egyenlő távolságban egymástól elhelyeztem 16 kupacot, majd lefedtem a másik lappal. Pizza vágóval egyenlő területű négyzetekre vágtam. A két lapon körbe összenyomkodtam. Lobogó, enyhén sós vízben a tésztát kifőztem. Az öntethez egy serpenyőben felmelegítettem a csülöklevet, fűszereztem, majd belekevertem a tejszínt. Folyamatosan kevergetve még néhány percet főztem, amíg kicsit besűrűsödött.
A tésztát az öntettel tálaltam.

Nincsenek megjegyzések: