2009. július 3., péntek

Habcsókos parfétorta


Valami egyszerű és finom tortát szerettem volna készíteni. Nem állítom, hogy választásom a legegyszerűbb tortára esett, de nagyon finom volt, az biztos. Kicsit ellentmondásos ebben a tortában, hogy én nyári tortának tudom elképzelni a parfé miatt, viszont a habcsókot nagyon sokáig kell szárítani, ami nem nyári meleghez való. De mivel nem kell mellette állni, ezért mi kihasználtuk a sütési időt egy nagy kerti pancsolásra.

Hozzávalók:
A hablapokhoz:
20 dkg kristálycukor
12 dkg tojásfehérje (4 közepes tojás)
csipet só

A krémhez:
10 dkg darált mandula
10 dkg mogyorós tejcsokoládé
10 dkg étcsokoládé
½ dl narancslikőr
5 dl tejszín
2 evőkanál cukor

A kapcsos tortaformám alját felhasználva kivágtam 2 db kört sütőpapírból.
A hablapokhoz elkevertem 10 dkg cukrot 3 evőkanál vízzel, majd közepes hőfokon olvadásig forrósítottam (nem célszerű kevergetni, mert kikristályosodik, inkább csak rázni). A tojásfehérjéket a sóval félkemény habbá vertem, majd apránként folyamatosan keverve hozzáadtam a maradék 10 dkg cukrot. Végül lassan belefolyattam a meleg cukorszirupot és tömör habbá vertem. Mivel lusta voltam előszedni a habnyomót, ezért simán kanál és kés segítségével oszlattam el egyenletesen a habot a két sütőpapír körre. Néhány kanálnyi habot meghagytam a díszítéshez, amelyet szintén kiskanál segítségével halmoztam az egyik hablapra. 100 fokra előmelegített sütőbe helyeztem a hablapokat, majd 5 perc múlva visszakapcsoltam 50 fokra és fakanállal kitámasztottam a sütő ajtaját. 50 fokon 3 órát szárítottam a lapokat.
A krémhez a darált mandulát kicsit megpirítottam. Az étcsokoládét vízgőz fölött megolvasztottam. A mogyorós csokoládét aprítógépben felaprítottam. A tejszínt a cukorral kemény habbá vertem, majd óvatosan az olvasztott csokihoz kevertem. Végül belekevertem a mogyorós csokit és a narancslikőrt. 
A hablapok aljáról óvatosan lehúztam a sütőpapírt. Az alsó lapot a kapcsos tortaforma aljába helyeztem, majd ráöntöttem a krémet egyenletesen elosztva. 6 órára a mélyhűtőbe tettem. Fogyasztás előtt ráhelyeztem a felső lapot is és kakaóval illetve mandulaszeletekkel díszítettem. 

Ötletadó: Lajos Mari – Hemző Károly : 66 torta 


3 megjegyzés:

Chef Viki írta...

3 órán át?? Jó ég :-))

A végeredmény persze mindenért kárpótolt benneteket!

És nézz be hozzám kérlek! http://thechefviki.blogspot.com/2009/07/dijat-kaptam.html

trinity írta...

Hát, valóban nem a legegyszerűbb-azonban nagyszerű torta!!!

erős ildikó írta...

Csodaszép lett! Gratulálok!