2010. április 9., péntek

Baconbe tekert szűzérmék rozmaringgal tűzdelve, gyümölcskörettel

Nagyon szép rozmaring bokrot találtam, amit nem tudtam a polcon hagyni. Nem csak 1-2 kósza ágacska volt rajta, hanem több ételhez is bőven elegendő bokor volt. És mikor hazahoztam eszembe jutott, hogy ezt a receptet már nagyon régen kinéztem, de mindig csak halogattam. A következő adag elkészítésével viszont már biztos nem fogok ennyit várni, mert nagy sikert aratott.

Hozzávalók:
8 szelet szűzérme
8 szelet bacon
8 rozmaring ág
4 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olaj
1 evőkanál színes bors
1 dl száraz fehérbor


A körethez:
1 nagy üveg őszibarackbefőtt
20 dkg málna
1 evőkanál cukor
1 dl vörösbor
6 szegfűszeg
csipet fahéj
½ citrom reszelt héja

A hússzeleteket sóztam, megszórtam frissen őrölt színes borssal, majd körbetekertem a bacon szeletekkel, a rozmaring ágakkal átszúrtam, hogy rögzítsem a szalonnát. Az olajat egy nagyobb serpenyőben felmelegítettem, beletettem a szűzérméket, mellédobtam a fokhagymát. A húst egyik oldalon 2-3 perc alatt megpirítottam, majd óvatosan átforgattam, hogy a rozmaring ne törjön össze. A másik oldalukat és megpirítottam az érméknek, majd a serpenyőbe öntöttem a bort, és további 5 percet sütöttem. 
A körethez a cukrot megkaramellizáltam, felöntöttem a vörösborral és 1 dl befőttlével, beledobtam a fűszereket, és addig forraltam, amíg a cukor fel nem olvadt. Óvatosan beletettem az őszibarack darabokat és a málnát, és csak addig melegítettem, míg a gyümölcs átforrósodott. A frissen sütött szűzérmék mellé tálaltam.

Ötletadó: Lajos Mari - Hemző Károly: 66 húsétel

2 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Fantasztikus!! Gyümölcs és hús, egyik kedvencem!

A körettől teljesen elaléltam...

ManóAnyó írta...

Én nagyon szeretem a hús, gyümölcs kombinációt, a rántott húst is szívesen eszem őszibefőttel.