2010. február 14., vasárnap

Dobostorta

Végre rászántam magam, hogy elkészítsem! A cukrászdai dobostortákkal sosem voltam kellőképpen megelégedve, mert a nagyon vajas krémeket nem igazán szeretem. A saját változatomban most megpróbáltam minimálisra csökkenteni a krémhez adott vaj mennyiségét. Teljesen persze nem akartam kihagyni. Szerintem a krém nagyon jól sikerült, a kevés maradékot simán elnyalogattam. De persze így is elég tömény lett a torta, tipikusan egyszeletes. A külső megjelenés így első próbálkozásra nem lett tökéletes, gyakorolnom kell még a tortakrém elegyengetését, és a karamelles lap felszeletelését. De legalább látszik, hogy saját torta, saját kép :)

Hozzávalók:
A tésztához:

8 tojás
16 dkg liszt
16 dkg cukor
csipet só

A krémhez:
4 tojás
20 dkg cukor
4 evőkanál kakaópor
15 dkg étcsokoládé (min. 70%-os)
1 dl tejszín
10 dkg vaj
2 evőkanál rum

A karamellhez:
15 dkg cukor

A tésztához a tojásokat szétválasztottam. A fehérjéket egy csipet sóval és a cukor felével kemény habbár vertem. A sárgáját a maradék cukorral fehéredésig kevertem, majd belekevertem a lisztet. A fehérjehabot kis adagokban óvatosan belekevertem a sárgájába. Kapcsos tortaformáról lecsatoltam a szélét, alját befedtem sütőpapírral, vékonyan elkentem rajta egy réteg tésztát (Az egész mennyiség hatodát). 175 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütöttem. Kiszedtem a sütőből, lehúztam a sütőpapírról, majd következett a második réteg. Hasonlóan sütöttem ki a lapot. Ha a lapokat egymásra helyezzük, sülés után lisztezzük kicsit be, mert könnyen összetapadhatnak.
A krémhez a tojásokat gőz fölött, folyamatosan keverve, kb. 20 perc alatt sűrűre főztem. Amikor besűrűsödött levettem a gőzről, majd egy másik tálat a gőz fölé helyeztem és megolvasztottam benne a csokoládét, hozzákeverve a tejszínt. Az tejszínes olvasztott csokoládét belekevertem a tojáskrémbe. A szobahőmérsékletű vajat elkevertem a kakaóval és rummal, majd a tojásos masszához adva habosra kevertem.
Öt piskótalapot sorra megkenve a krémmel egymásra rétegeztem, az ötödik lapot is megkenve. Kevés krémet meghagytam, ezt a torta szélére simítottam. A karamellhez a cukrot egy teflonserpenyőben folyamatosan kevergetve felolvasztottam, enyhén karamellizáltam, majd 2 evőkanál vizet adtam hozzá. Alacsony hőfokon tartva a serpenyőt megvártam, míg újra folyékonnyá válik. Ekkor rásimítottam a hatodik lapra, és gyorsan felszeleteltem, mielőtt megmerevedik a karamell. A karamelles szeleteket a torta tetejére helyeztem.

Ötletadó: Nők Lapja Konyha - 2009 október

7 megjegyzés:

Kata írta...

Hűűű, ügyes vagy! Én ennek még nem mertem nekivágni, grat! :o)

Chef Viki írta...

Szerintem állati jó lett!!! Gratulálok!

A boltit én sem szeretem a full vajas krém miatt :-(

duende írta...

De szép lett! :) A kedvenc tortám! :)

Krisztina írta...

Imádom és gyönyörű!

ManóAnyó írta...

Kata: annyira nem volt nehéz, mint először gondoltam. Bár összességében kb 3 órát foglalkoztam vele.

Viki: Köszi, nem dicsérni akarom magam, de ez tényleg nagyon finom lett.

Duende: köszi, meg tudnám enni minden héten :)

Krisztina: Azért én gyönyörűnek nem nevezném :)

Encsyke írta...

Nekem azért volt egy kis bajom a tortával... keveset csomagoltál belőle!!!! :P :)

ManóAnyó írta...

Én ajánlgattam. Persze nem akartam ráderőltetni, mert akkor nekem nem maradt volna :)