2009. december 27., vasárnap

Sütőtök felfújt

Nagyon gyorsan eltelt az utóbbi pár nap, mint általában minden ünnep. Jó volt, de szerencsére még maradt 1 hét, amit ünnepi hangulatban tölthetünk, munka nélkül. Főzni karácsonykor nem szoktam, mert mostmár hagyománynak mondhatom, hogy Manócska nagyszülei vállalják át a főzést, mi csak élvezzük a sok finomságot :) 

23-án azért, hogy ne maradjunk ki teljesen a sütés-főzés örömeiből, készítettünk Manócskával mézeskalácsot, ebből lett idén a karácsonyfadísz. Néhány fa mesefigurán kívül más nem is került a fára, ez volt a díszeink szerencséje, mert egy szellőztetés alkalmával, akkora szélvihar kerekedett, hogy a fát eldöntötte, de szerencsére csak néhány mézecskalács esett áldozatul.

A sütőtökös felfújt szerintem akár karácsonyi desszert is lehetett volna, én néhány hete készítettem, amikor megvettem végre a régóta vágyott felfújt formákat.


Hozzávalók:
30 dkg párolt sütőtök 
2 dl tejszín 
2 tojás 
2 evőkanál cukor 
csipet só 
vaj 

A sütőtököt felkockáztam, elektromos párolóban megpároltam, majd botmixer segítségével pépesítettem. A sütőtökpépet összekevertem a tejszínnel és a tojássárgájával. A fehérjéket egy csipet sóval és a cukorral kemény habbá vertetem, majd óvatosan a sütőtökmasszához kevertem. Négy felfújtformát kikentem vajjal, majd háromnegyedig megtöltöttem őket a masszával. 180 fokra előmelegített sütőben 15 percet sütöttem.


3 megjegyzés:

Pixie Pie írta...

De jó ötlet! És vizes tepsibe állítottad, vagy csak úgy? Azt hiszem ki kell próbálnom!:)

ManóAnyó írta...

Nem használtam vizes tepsit, csak simán sütöttem meg.

Unknown írta...

Liszt nem kell bele?