2009. január 28., szerda

Póréhagyma csőben sütve

Eddigi egyetlen gasztroregény, amit olvastam Marlena de Blasi - Ezer nap Velencében című regénye. Igaz, nem mostanában olvastam, de a napokban kezembe került, és eszembe jutott, hogy milyen jó kis receptek is voltak benne. Az első, amit gyorsan el is készítettem a mascarponekrémes póréhagyma. Nagyon finom hétvégi ebéd kerekedett belőle.

Hozzávalók:
3 póréhagyma
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
1 dl vodka
só, bors, szerecsendió
10 dkg reszelt sajt

A póréhagymák külső rétegét leszedtem, majd vékony karikákra vágtam. A mascarponet, a tejszínt és a vodkát robotgéppel habosra kevertem, majd sóval, frissen őrölt borssal és szerecsendióval ízesítettem. A pórékarikákat belekevertem a mascarponekrémbe.
Kivajaztam egy tűzálló tálat, belesimítottam a krémes póréhagymát, majd rászórtam a reszelt sajtot. 200 fokra előmelegített sütőben 25 percet sütöttem.
Sülthús mellé köretként tálaltam.




Nincsenek megjegyzések: