2009. január 5., hétfő

Spenótos omlett

Egy nagyon gyorsan elkészíthető, könnyű ebédre volt szükségem. Ez lett belőle:

Hozzávalók:

2 db tojás
10 dkg spenót
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál napraforgómag
olaj
só, bors, szerecsendió

A spenótot még ősszel vettem. Jól megtisztítottam, szerencsére a szárával nem kellett vacakolni, mert finom apró levelek voltak. Két evőkanál olajat felmelegítettem serpenyőben, az apróra vágott fokhagymát kicsit megpirítottam, majd rádobtam a spenótleveleket és kb. 5 percet fonnyasztottam. Hagytam kihűlni, majd bezacskóztam és mélyhűtöttem. Most egy ilyen, kb. 10 dkg-os zacskót kaptam elő a gyors ebédhez.
Felmelegítettem egy evőkanál olajat egy serpenyőben, rádobtam a napraforgómagot, kicsit megpirítottam. A kiengedett spenótot rádobtam a magokra és további néhány percet melegítettem. Amikor már nem volt a spenótnak leve, kiszedtem egy tálkába.
A tojásokat villával felvertem, sóztam, borsoztam, kis szerecsendióval ízesítettem. Beleöntöttem a felvert tojást a serpenyőbe, amit a spenóthoz is használtam. Keverés nélkül kb. 3 perc alatt megsütöttem az egyik oldalát, majd egy fedő segítségével megfordítottam és a másik oldalt további 1 percet sütöttem. Óvatosan kiszedtem egy tányérra, és ráhalmoztam a spenótot, majd kettéhajtottam.



Nincsenek megjegyzések: