2009. március 23., hétfő

Hamburger zsömle


Tegnap vendégeket vártunk és hamburgert terveztem vendégvárónak. Pénteken szoktam a hétvégi vásárlást lerendezni, mert a szombat délelőtti nyüzsit nem szeretem, most is így tettem. Megvettem volna mindent, ami vasárnapra is kell, de nem találtam hamburger zsömlét. Tegnap reggel még tanakodtunk egy sort, hogy mi legyen a zsömlével (mivel a húspogácsákat már pénteken este előkészítettem), elszaladjunk-e valahova vásárolni, végül úgy döntöttem, hogy készítsük a zsömléket is házilag. Utólag nagyon örülök, hogy nem kaptam pénteken megfelelő hozzávalót, mert nagyon finomak lettel a saját sütésű bucik. Keleszteni viszont legközelebb több időt hagyok (legalább 2 órát), mert ráfért volna még egy kicsi, csak most sietnem kellett.

Hozzávalók 18 darabhoz:
1 kg liszt
2 dl joghurt
2,5 dl tej
10 dkg margarin
3 evőkanál cukor
2 csomag szárított élesztő (14 g)
2 kiskanál só
1 tojás
szezámmag

A hozzávalókból könnyű tésztát dagasztottam, majd kb. 1 órát kelesztettem. Három egyenlő részre osztottam, majd külön-külön lisztezett vágódeszkán rudat hempergettem, és mindhárom rudat 6 nagyjából egyenlő részre vágtam. A darabkákból cipókat formáztam és sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem. A sütőt bekapcsoltam a legalacsonyabb fokozatra és a bucikat a langyos sütőben még fél órát kelesztettem. Ezután kivettem a tepsiket, megkentem a zsömik tetejét a felvert tojással és megszórtam szezámmaggal. Előmelegítettem a sütőt 175 fokra és 20 perc alatt készre sütöttem a zsemléket.


Ötletadó: http://www.tutireceptek.hu/hamburger-zsomle


Nincsenek megjegyzések: