2009. március 25., szerda

Medvehagymás cukkinikrémleves

Ezen a héten még nem is főztem levest, ezt ma nagyon gyorsan pótolni kellett. Tegnap keresgéltem, hogy mi finomat lehetne főzni és Duende cukkinilevese egyből megtetszett. Délután sikerült is beszerezni a hozzávalókat, még a medvehagymát is (igaz, nem saját szedés, mert arra még nem merek vállalkozni). Annyit változtattam a levesen, hogy Manócska kedvéért krémesítettem egy kis tejszín és turmixgép segítségével. Ugyanis mostanában, ha éhes, azt úgy fejezi ki, hogy kiveszi a szekrényből a turmixgépet a kezembe adja és elkezd brümmögni. És, ha ilyenkor nem kerül gyorsan valami turmixolnivaló a kezem ügyébe, akkor nagyon nagy az elkeseredés :)

Hozzávalók 4 főre:
1 fej vöröshagyma
40 dkg cukkini
4 evőkanál zabpehely
20 medvehagyma levél
1 evőkanál vaj
1 zöldségleves kocka 

1 dl tejszín

A vajat megolvasztottam és megpirítottam rajta az apróra vágott hagymát és a zabpelyhet. Felöntöttem 1 l vízzel, beledobtam az apróra vágott medvehagymát, a leveskockát és enyhén megsóztam. A cukkinit apró kockákra vágtam és amikor elkezdett forrni a leves, azt is beledobáltam és kb. 10 percet főztem. Az egészet turmixgépbe öntöttem és a tejszín kíséretében összeturmixoltam. 
Apróra vágott friss medvehagymával tálaltam.


3 megjegyzés:

duende írta...

Szia Manóanyó!
Nagyon gusztusos így, krémlevesként is! :)

ManóAnyó írta...

Szia Duende!
Most vettem észre, hogy nem linkeltem be a levesed, elnézést, pótoltam :(

duende írta...

Semmi baj... nem ragaszkodom "magamhoz"! :)))