2009. március 30., hétfő

Három sajtos torta


Sajttortát nem most készítettem először, de mivel nagyon gyorsan elkészül és nagyon finom is szerintem, előreláthatólag gyakori fogás lesz az asztalunkon. Bár általában úgy vagyok az ételekkel, hogy ha valami nagyon ízlik, azt többször elkészítem gyors egymásutánban és utána valamiért teljesen elfelejtem. Ezért is jó nekem ez a blog, így nem lesznek teljesen elfelejtve a régen készített ételek.


Hozzávalók:
10 dkg füstölt sajt
5 dkg márványsajt
5 dkg ementáli sajt
10 dkg füstölt angolszalonna
2 dl tej
1 dl tejszín
3 tojás
5 dkg vaj
1 evőkanál liszt
20 levél medvehagyma
snidling 


A füstölt és ementáli sajtot lereszeltem. Az angolszalonnát felkockáztam és egy serpenyőben megpirítottam. A vajat a mikróban megolvasztottam. Az olvasztott vajhoz hozzákevertem a lisztet, az enyhén felvert tojásokat, a tejet, a tejszínt és nagyon kevés sót. A folyékony masszához hozzákevertem az apróra tépkedett medvehagymát és snidlinget és az angolszalonnát. Végül belemorzsoltam a márványsajtot és belekevertem a lereszelt sajtokat is. Kivajazott tűzálló tálba öntöttem. 180 fokra előmelegített sütőben 30 percet sütöttem.



2 megjegyzés:

duende írta...

Ez igencsak csábító! :))

erős ildikó írta...

Nagyon guszta, és tényleg gyorsnak tűnik, fel is jegyzem!